Amit az apa gyermekének mond

Igen, elvesztettük az otthonunkat, fiam. Elvesztettünk mindent – ahogy azt manapság mondani szokták. Mégis, nézd? Szép a világ.

Susognak a fák, harmat csillog a fűszálak hegyén, pillangók vannak, és virágok vannak. Tudd meg, hogy a sárgarigó egyetlen füttyével megszépíthet ezer csúnya rontást ezen a világon.

Nézd a világot, és figyeld meg jól! Figyelj a fákra és a madarakra! Őzre, pillangóra, virágra. Ne törődj sokat az emberekkel, és ne hallgass oda, ha cifra jelszavakkal hozzád szólanak! Az emberek csak rontani tudják a világot.

Haszontalanságokat ne gyűjts soha! Bélyeget, gyufaskatulyát, pénzt, vagyont. Csak a szépet gyűjtsd meg magadban. A szépet, amit szemeddel látsz, füleddel hallhatsz, orroddal érzékelhetsz, és ujjaid hegyével megtapinthatsz. Meg amit gondolsz olyankor, azokat gyűjtsed!

Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.

Egyszer egy fiatal tiszt állt a tábornoka előtt. Kemény, szigorú hangon beszélt a tábornok. Tervekről, parancsokról, háborúról. Szavai mögött tankok dübörögtek, bombák robbantak, géppuskák zakatoltak. Az ablak nyitva volt, s alatta egy barackfa virágzott. Rózsaszín volt és csodaszép. Ezt a barackfát nézte a fiatal tiszt, amíg a tábornok beszélt. A tábornok hirtelen elhallgatott.

- Mit néz? – kérdezte ingerülten.

- A barackfát, tábornok úr – felelte a fiatal tiszt -, most virágzik.

A fiatal tisztet megbüntették akkor. De ma, ha visszagondol a múltra, csak azt bánja, hogy nem figyelt még jobban a barackfára, ott, hajdan, a tábornok szobájában, amíg a tábornok beszélt. Mert a tábornok már régen nincs sehol, és amiket mondott: elfoszlott, mint a sűrű, rossz szagú köd. Csak annyi maradt meg abból a napból, hogy szép volt a barackfa nagyon, ahogy ott állt, tömötten, rózsaszínűen, puhán és mosolyogva.

És a fiatal tisztnek egyebe sem maradt, csak a virágzó barackfa színének és illatának emléke abból az időből.

Ez a fiatal tiszt a te apád volt fiam.