Seneca: Az értelmetlenül elfecsérelt időkről

Szó, mi szó, az összes tündöklő elme, aki valaha is létezett, egyetért abban az egyben, hogy sohasem lehet eléggé csodálkozni az emberi értelemnek ezen a homályán. Nem tűrik, hogy bárki elfoglalja birtokukat: ha csak kis nézetkülönbség adódik a határok nagyságát illetően, követekért és fegyverekért rohannak; azt viszont megengedik, hogy mások belegázoljanak életükbe, sőt, ők maguk iktatják be jövendő tulajdonosaikat.
Senki olyan nem található, aki szét akarná osztani a pénzét, közben az életét mindegyikük oly sokak közt osztja szét! Amikor az atyai vagyon megtartásáról van szó, szűkmarkúak, mihelyt azonban idejük feláldozására kerül sor, a legpazarlóbbak, holott egyedül ennek esetében tisztességes a fösvénység. Így hát kedvem volna az aggastyánok csoportjából kiemelni valakit: “Látjuk megélted az emberi életkor legvégső határát, már a századik, vagy még annál is többedik évedet taposod. Rajta adj számot életedről! Mondd mennyit rabolt el életedből a hiteleződ, a barátnőd, mennyit a királyod, mennyit a kliensed, mennyit a feleségeddel való veszekedés, mennyit rabszolgáid fegyelmezése, mennyit a hivatali lótás-futás a városban? Ezekhez add hozzá a betegségeket, melyek csőstől érkeztek rád, s add hozzá azt, ami haszontalanul múlt el! Láthatod, kevesebb éves vagy, mint amennyi az éveid száma. Idézd fel emlékezetedben: mikor voltál határozott szándékodban; minden hányadik napod telt el magadnak; mikor volt nyugodt az arcod, mikor volt félelem híján a lelked; mi az a mű, amit ily hosszú idő alatt létrehoztál; mennyien rabolták szét az életedet úgy, hogy közben észre sem vetted mit vesztesz; mennyit vitt el belőle a negédes fecsegés; mily csekély rész maradt neked a tiedből? Felfogod már, hogy időnap előtt halsz meg?” .

Wass Albert: A szellemi ember hivatása

A szellemi ember hivatása: meglátni és kimondani az igazat. Meglátni: vagyis elvetni mindenféle szemüveget, mely a maga színeződésével befolyásolhatná a tiszta látást. Legyen az a szemüveg divat, korszellem, politikai jelszó vagy közösségi elfogultság. Tiszta szemmel nézni, és tiszta szemmel látni: ez a szellemi ember elsődleges hivatása…
A szellemi ember köteles kimondani az igazat. Kötelezi őt erre az Istentől kapott írástudói rang, a látás és a kimondás képessége. Kötelezi őt erre magasabb rendű emberi mivolta és nem utolsó sorban a hitel, melyet szava – akár igazat mond, akár nem – az emberi tömegek fölött élvez.
A szellemi ember felelőssége nem ismer megalkuvást és a jövendő könyörtelenül számon kér tőle minden kimondott szót. Az emberiség nagy perceiben a szellemi ember a koronatanú: eskü kötelezi arra, hogy az igazat vallja, csak az igazat és elhallgatás nélkül a teljes igazságot. Tanúvallomásától függ a perek kimenetele, és ha hamis tanúnak bizonyul: világkatasztrófákat von maga után. Köteles kimondani hangos szóval az igazságot, kínzókamrában és bitófán éppen úgy, mint bársonyszékben.

Hamas Béla: Töredék

Aki behódol, az alkalmazkodásban lényét feladja és végül elveszti.
Aki nem hódol be, lényét megtartja, de nem tud vele mit kezdeni, mert egyedül áll.
Valaki vagy él, és az élet ára a beszennyeződés, vagy nem akar beszennyeződni, de akkor az életről kénytelen lemondani.

Gracián: Fontosabb, hogy ne tévedjünk egyszer sem, mint hogy százszor sikerünk legyen

A fénylő napot senki sem nézi, de fogyatkozását mindenki. A tömeg nem azt számolja, mikor találunk célba, hanem, hogy mikor tévesztjük el. A rosszakat, a szóbeszéd ismertebbekké teszi, mint a jókat a helyeslés. Sokan, csak akkor váltak híresekké, mikor valami gaztettet követtek el. Minden jó eredmény együtt, nem képes egyetlen kis baklövést elfelejtetni. Legyünk tisztában avval, hogy minden rosszat terhünkre írnak, de a rosszakarat semmi jót nem ír a javunkra.

Márai Sándor: A közösségi érzésről

Kevés fogalmat ismerek, mellyel oly merészen oly következetlenül zsoglíroztak volna koromban, mint a “közösségi érzés” fogalmával. Emberek, kikről jogosan feltehető, hogy soha nem adtak húsz fillért egy koldusnak, a közösségi érzés jelszavával ajkukon szálltak síkra az emberiség boldogulásáért, szavaltak a hordókon és a népgyűlések dobogóin. Ezzel a jelszóval írták teli az újságok első oldalait jeles közírók, kiknek a közösségi elv érdekében kifejtett működésük végül csakugyan eredményezett valamit: szép házat, vagy birtokot, melyet a közösségi érzés népszerűsítése érdekében végzett munkájuk ellenszámlája árán szereztek. Csak azok nem beszéltek közösségi érzésről, akik munkájukat, erejüket és életüket adták minden időben a közösségért: a nép hallgatott. Úgy látszik, a népnek, tehát a közösségnek, nincs közösségi érzése. Csak él, egymásért, és az egészért, jelszó nélkül.

Forrás: Lighthouse